Kis bódéjában már hosszú évek óta árulja a virágokat. Az eredeti foglalkozása hídépítő mérnök és a virágok eladása és otthoni termesztése elsősorban a felesége, Aranka munkája volt. Igaz, már a kezdetekkor is segített neki a családi vállalkozás üzemeltetésében. Kis virágos boltjukat még a 70-es évek elején nyitották meg a Pasaréti téren, Budapesten. Először a Bauhaus stílusjegyeket mutató buszpályaudvar kerengőjében volt az üzletük, majd volt egy virágárus standjuk, és végül egy - saját elmondása szerint - ügyes pillanatban vette meg a korábbi újságos standot és így költöztek a 29-es megállójába, ahol a mai napig áll a kis bódé.
Korán kelt, tömegközlekedéssel kiment a virágpiacra Budaörsre (Budapest külvárosába) virágot vásárolni, onnan elvitte az üzletbe és letette a vásárolt árut, hazament, megreggelizett, majd 8-ra visszajött, kinyitotta a bodét és délután 3-ig maradt. Hétfőtől vasárnapig. Igaz, a piacra, "csak" kedden és csütörtökön járt.
Ahogyan egyszer elmondta nekem, az üzlet létézésének legfőbb oka az, hogy életben tartsa magát. Azzal, hogy van tennivalója, kevésbé gondol feleségére, Arankára.
04:39
A Budapest külvárosban található budaörsi nagykereskedelmi virágpiac meglehetősen messze van a boltjától, nem is említve az otthonát. Viszont nincs más módja annak, hogy alacsonyan tartsa az árait, mint hogy mindent maga szállítson.
A piac tömegközlekedéssel másfél óra alatt elérhető. Igaz, az idő jelentős része csak várakozás.
05:26
Korábban autóval járt, de manapság úgy érzi, hogy ehhez már túl öreg. A gyaloglás azonban egyre fárasztóbb az ízületi fájdalmak miatt.
A virágok szállításához Béla egy régi poggyászát használta, amelyet még feleségétől, Arankától kapott ajándékba annak idején, amikor még sokat utazott az országban mint hídépítő mérnök.
Béla meglehetősen elszigetelten élt. Van egy fia és egy lánya is. Viszont mindketten már viszonylag idősebbek és másutt élnek. A fia vidéken, a lánya pedig Franciaországban él és sajnos csak ritkán látta őket. Bár néhány vásárlójával egészen jó viszonyt ápolt, mégis ezek az érintkezések nem voltak képesek pótolni a szocializációra való igényét. Mindeközben pedig egyre jobban tartott az őt körülvevő világtól, amit egyre kevésbé értett.
A közeli Aldiban a minden mellett virág is kapható. Ezeket a dömpingárakat nehéz megverni, még úgyis, hogy Bélának alig volt haszna.
Sokszor látni, ahogy az emberek az ott vásárolt csokrokkal sétálnak el Béla virágai mellett. Sőt, egyszer szemtanúja voltam annak, hogy egy hölgy az Aldiban vásárolt, és műanyag celofánba csomagolt virágait Bélával az ő virágos papírjába tekertette. Béla ezt is teljes alázattal tette meg. Ezen is, mint sok minden máson is csak mosolygott és egy rossz megjegyzés sem hagyta el a száját.
Mint ahogyan az idős embereknek általában, Béla élete is tele volt berögzült megszokásokkal. Ilyen volt pl. a tízóraija, amihez a legjobban a jófajta szalonnát szeretett enni kiflivel. De ilyen volt az is, hogy szeretett totózni és hétről-hétre fogadni a tippmixen. Szokása volt továbbá, hogy nehezen vált meg tárgyaktól, legyen szó bármilyen iratról, papírfecniről, tollról, régi újságokról. Nem dobott ki semmit: " ki tudja mire lesz az még jó?!"
Már néhány hónapja fényképeztem Bélát, amikor egyszercsak azzal fogadott, hogy úgy érzi, az emberek féltékenyek rá, mert azt hiszik, hogy ő valamiféle csillag, egy celebritás, hogy ő nem az a személy, akinek gondolták. Azt mondta, az emberek furcsán viselkednek. Sokan figyelik minden egyes lépését, és ettől nem érzi jól magát.
A betegségeiről, mert azért nyolcvan sok évesen ez is téma lehetne, alig esett szó. Igaz, egyszer mutatta a gyógyszeres szatyrát, ami önmagában is elég beszédes volt.
Béla vásárlói többnyire rendszeresen visszajártak. Sokan közülük olyan emberek, akik már gyerekként is ide jártak szüleikkel, és természetesen sok idős hölgy és úr is járt hozzá, akiket rendszerint a nevükön ismert.
Ha kint rossz idő volt, akkor mindent igyekezett bezsúfolni az egyre szűkebb térbe. Elférni alig lehetett, bár ezt ő azzal ütötte el, hogy így legalább könnyebb befűteni. Jó humora volt, szeretette az embereket.
Béla mindig is nagyon ügyelt arra, hogy boltja környékét a lehetőségeihez mérten tisztán és rendezetten tartsa.
Egyszer felajánlottam, hogy szívesen segítenék neki a háza és kertje körüli teendőkben tavasszal, de elég egyértelműen elutasította felajánlásom. Azt mondta, hogy mivel egyedül már nem képes olyan állapotba hozni a kertjét, amilyennek látni, láttatni szeretné, ezért inkább nem fogad már látogatókat és így segítséget sem kér.
Egy nap, kb. öt hónappal az első fotók után Béla megkért, hogy legalább egy ideig ne készítsek róla fényképeket, és talán jobb lenne, ha én sem mennék egy darabig. Azt is elmondta, hogy leginkább azért szeretné ezt a szünetet, mert túl sok támadás éri miattam, figyelik őt és attól tart, hogy mások rosszban sántikálnak. Még ugyanekkor kicsit később megjegyezte, hogy annak azért örülne, ha néha meglátogatnám.
